Szegény embert még a bringájáról is leszednék, ha hagyná...

Nem is tudom, hol kezdjem. Nem ez az első eset, hogy a bicómtól akartak megszabadítani, de ez a mai elég sokk volt nekem, miután van egy kisebb fóbiám kb 2-3 hónapja, és bizony ez csak talán még jobban kiélezi bennem és még most is remegek a mai esettől.
Munkaügyi központba el kellett ma mennem intézni pár dolgot, megérdeklődni, stb és mivel nem fogok tudni arra áldozni, hogy tömeg közlekedjek, ha intézkedek, mivel seggem is kilóg a gatyából - ez a sorsa a kézműveseknek általában -, biciklivel megyek mindenhova, ahova csak tehetem.
Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez fog velem történni. Reggel korán keltem, elmentem a Millenárisra addig alkotni, amíg nem kell mennem időre, ott nem is volt semmi baj, velem volt a bringám, aztán felpattantam, elmentem a BP 8 kerületébe, ahova hivatalosan mennem kell még az ügyintézés miatt és oda be is vihettem a bicómat, ott sem volt semmi gond, pedig hemzsegnek ott a romák.
Aztán vissza felé jövet, ahogy jöttem a körúton, állok a piros lámpánál, odajött egy elég nyüzüge küllemű cigányember, hogy van-e tüzem, mondtam, nem bocs, aztán elkezdett vallatni a bicómról, nem nagyon akartam vele beszélgetni, mert láttam, hogy vált a lámpa és mondtam neki, hogy szia, erre látom a szemem sarkából, hogy a másik oldalról közelít valami hatalmas. Egy másik cigány ember volt, és mire balra fordultam, addigra ott állt mellettem, rátette már a kezét a hátsó kerekemre, a lámpa sárgára váltott és ő már fogta is a vállam a másik kezével...
Nem tudom, hogy honnan van ennyi lélekjelenlétem, de hátra rúgtam a pedált, az megütötte nem tudom hol, ő felkapta a fejét, elengedte a vállam, én elrúgaszkodtam és usgyi el a bicóval, amilyen gyorsan csak tudtam. A kocsik meg csak dudáltak. Nem tudom, hogy ez az egyed volt csak béna, vagy én voltam nagyon gyors és ügyes, hogy megvédtem magamat, de nekem szerencsém volt most, hogy ez így sikerült. Tudjátok, nem szégyenlem, de a szívem a torkomban dobolt és egészen a hídig csak tekertem a Blahától. Ott le a bicóról, kibőgtem magamat és most érkeztem meg. Azt hiszem, bárki, akivel ilyen történik, az elbőgi magát, ha már jó ideje nyomában a szerencsétlenség.
Mondanom sem kell gondolom, hogy mennyire elegem van és mennyire utálom már, hogy követ engem valami megmagyarázhatatlan szerencsétlenség, de lassan eljutok arra a pontra, hogy nem fog érdekelni, még egy ilyen jellegű dolog, hogy engem akarnak megrövidíteni és szerintem senki sem fog elítélni, ha elpattan nálam a cérna és odacsapok, már pedig oda fogok.
Tehát kedves biciklis társak, mindenki, nagyon vigyázzatok magatokra, aki itt Budapesten jár-kel! És ne hagyjátok magatokat! Látjátok, nekem is sikerült a kis 60kg-mal, cölöp testemmel megvédenem magamat és a bicómat, ti se hagyjátok magatokat!
Csak egy kérdés forog a fejemben: mégis hová jut ez a világ így?